A magyarázat annak a megértésében rejlik, hogy a tömörödöttség hogyan korlátozza a gyökerek növekedését, és hogy miért is annyira alkalmas a talajművelő retek a talajtömörödés enyhítésére. A leginkább korlátozó tényező nem is a talaj keménysége, hanem annak oxigéntartalma. A gyökereknek legalább 10%-os oxigéntartalomra van szükségük a növekedéshez. Mivel az oxigén a felszíntől eredően terjed szét lefelé, ezért mélyebbre haladva egyre kevesebbet találunk belőle. Bármilyen réteg, amely kevésbé pórusos, akadályként fog viselkedni az oxigén terjedésében, és így akadályozza a gyökerek növekedését is.

Ezen kívül fontos megértenünk a szezonális oxigéntartalom-ingadozást. Amikor a talaj melegebb, a talajban található oxigén nagy részét a talajmikrobák szívják fel, nem pedig a gyökerek. Ez a legtöbb nyári növénynél, mint a kukorica vagy szója, sekély gyökérzetet okoz, hiszen a növényeknek versenyezniük kell az oxigénért. Ez azt is jelenti, hogy a szója vagy kukorica nem nagyon fogja áttörni az eketalpat. Amikor a hőmérséklet 10 °C alá csökken, a mikrobák inaktívvá válnak, és megnő a talaj oxigéntartalma is. Sok hidegkedvelő kultúra képes ősztől egészen a fagyokig fejleszteni a gyökereit. Ezért fontos, hogy a téli szezon növényeit is beiktassuk a vetésforgónkba, nem azért, mert gyökereik “erősebbek” a kukoricáénál vagy szójáénál, hanem mert ott eresztik gyökereiket, ahol több oxigén van a talajban.

A megfigyelés, ami gyakran úgy hangzik, hogy sok retek gyökere kiáll kicsit a földből, sok gazdában azt a benyomást kelti, hogy valószínűleg nem tudott a retek az eketalpon áthatolni. És amikor kiásunk egyet, akkor valóban azt látjuk, hogy az eketalpnál állt meg. Ésszerű következtetés, hogy feltolta rajta magát a gyökér a növekedés közben. Azonban ha érted az oxigén mozgását a talajban, ez kevésbé fog zavarni. Amikor a talaj hőmérséklete még magas, a növény nem fúr bele a tömör rétegbe, hiszen ott úgysem jutna elég oxigénhez. A jó körülmények között növekedő retek azonban rengeteg glükózt termel, és ez valahová el kell raktároznia, így a túlnyomás feltolja valameddig a gyökeret a felszín fölé. Nem kár ezért, hiszen ezt az energiát akár felhasználhatják majd a legelő állataink vagy a talajmikrobák (amikről ne feledkezzünk el, később szó esik még róluk). Viszont ha tovább követed a retek fejlődését, az idő változásával, miután országszerte 10 fok alatti hőmérsékletre figyelmeztetnek minket az időjósok, a retek gyökere abbahagyja a felfelé törekvést, és elindul lefelé. Kivételt képeznek az olyan évek, amikor a csapadékos ősz miatt a magas talajnedvesség az alsóbb rétegek pórusait vízzel tölti meg, nem adva teret az oxigénnek, és így lehetőséget a reteknek az eketalp áttörésében.

Szudánifű, sziki kender és talajművelő retek keveréke (TillageMix Tas) egy dánszentmiklósi gazdaságban

De ahogy átlátod, hogy az eketalp miért nem egy fizikai akadály, hanem egy oxigénakadály, már érted, hogyan kéne csökkenteni a tömörödöttséget. A kulcs, hogy nyílt pórusokat hozzunk létre a talajban, amilyen mélyen csak tudunk. A retek gyökérzete alkalmas erre, legalábbis időszakosan. A télen kifagyott és elrohadt gyökérzet helyén tavasszal nyílt lyukakat látsz majd. Egy lazító is képes erre, de közben annyit veszít a szervesanyag-tartalmából a talaj, mintha egy ekével mentünk volna át a területen. Ezen kívül a szántás utáni talajszerkezet nem stabil, a következő művelet során, vagy egy esőzés után, vagy csak ha áthajtanak a területen, összeesik a talaj. És ha így történt, csak még jobban összetömörödik, hiszen a laza talaj összenyomva vagy csak egyszerűen vizesen összelapul, tömör réteget fog alkotni, ami elzárja az oxigén szabad áramlását, és a helyzet rosszabb lesz, mintha úgy hagytuk volna, ahogy volt. A talaj egészséges szervesanyag-tartalma tápanyag-ellátottságában és szerkezetében is stabilizálja a talajt, ezért nem érdemes ezt teljesen felbolygatni és elpusztítani a szántással. Ez egy lépést előre, hármat hátra jelentene a tömörödöttség elleni harcunkban. Az igazi kulcs a stabilan összeálló talajökoszisztémában van, amit egy egészséges talajélettel, mikrobákkal és kifejezetten a gombákkal, azon belül is a mikorrhiza gombákkal érhetünk el. És ezeket az organizmusokat enniük kell. Ezek közül néhány, mint a szaprofita gombák és a baktériumok, a lebomló növényi maradványokon élnek a felszín közelében. Mások, a rhizoszféra élőlényei, a gyökérváladékon élnek. Megint mások, mint épp a mikorrhiza gombák magában a növény gyökérében élnek, és ezek termelik a legerősebb ismert „talaj-adalékanyagot”, a glomalint (a glomalin szerkezetalakító hatásáról ebben a cikkünkben írtunk részleten).

A retek “testének” (szakszerűen hipokotil szárának) körülbelül 40%-a volt a talaj felett, a többi része a talaj alatt – a munka oroszlánrészét végző karógyökér nagyrésze a kiásás során sajnos leszakadt

Valószínűleg összeraktad már magadban a képet, és látod, hová tart ez a gondolatmenet. A retkek és más hidegkedvelő, karógyökerű növények a korábbi szántások alját áttörik, megnyitva a talajt anélkül, hogy újra bolygatnunk kéne a talajéletet további forgatással. De ugyanilyen fontos, hogy a korábbi kultúrák maradványait a területen hagyjuk, hogy a mikrobák lebonthassák és szerves formában juttassák be a tápanyagot a földbe, ahol az oxigénnel jobban ellátott talajban – a melegebb talajhőmérséklet ellenére is – lesz elég tápanyag a mikrobák mellett a növényi gyökereknek is. Az év minél nagyobb részében takart talaj az ideális, érdemes például fent hagyni a lebomló tarlót és abba vetni következő növényünket. Mivel az összes termőföld jelentős része ugaron vagy teljesen bevetetlenül fekszik, amikor pedig nem, akkor felszántják, ezeken a területeken a sok hasznos organizmus és mikorrhiza gomba csak nagyon alacsony számban található meg. Talán még arra is szükség lehet, hogy a vetőmagok oltásával bejuttassuk a mikorrhiza gombákat, és ezeket folyamatosan élő gyökerek váladékaival tápláljuk. Ha a nyári legelőként hasznosítható növényeket is bevesszük a vetésforgóba, a trágyában olyan ganajtúró bogarak is megjelenhetnek, amik szintén alagutakat vájnak a tömörödött talajrétegekbe. Egy nyári növény, a szudánifű például különösen jó a tömörödöttség csökkentésére, és nem azért, mert karógyökere van, hanem mert annyi magas energiatartalmú gyökérváladékot bocsát ki.

A legnagyobb enyhülést akkor érezhetjük a tömörödöttség terén, amikor már hosszabb ideje változatosan vetünk különböző családból származó növényeket, változatos gyökérformákkal, különböző hasznos „adalékanyagokat”, gyökérváladékokat juttatva a talajba, egy egészséges talaj ökoszisztémát alkotva, amelyben minden organizmus egy önfentartó rendszerben képes újra elosztani a tápanyagokat, és szerkezetileg is védve van a talaj. Ha az egész éven át tartó talajtakarás megvalósul, lerakhatod az ekét, vagy akár tovább is adhatsz rajta.

 

Dale Strickler cikke alapján írta: Vincze Ambrus és Lőrinczy Márk