Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy a talajmegújító gazdálkodásra való átállást sem siettetni, sem elkapkodni nem szabad. Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy a jelenlegi támogatási rendszer adta lehetőségeket (zöldítés, AKG) érdemes kihasználni és tanulni, kísérletezni. Ebben a cikkben a kritikus első 3 év során felmerülő legfontosabb kérdéseket, hibákat és téveszméket igyekszünk áttekinteni.

1. Letettem az ekét – most hogyan tovább?

Először is gratulálunk a döntésedhez! Ugyan az eke a mai napig a kemény munkát jelenti a mezőgazdaságban („egy szántás egy kenyér, két szántás két kenyér” stb.), nem kell attól tartanod, hogy unatkozni fogsz a szántás nélkül. Sőt! Ha végiggondolod, hogy mi mindent oldottál meg a szántással, akkor rájössz, hogy ennek mindnek meg kell találnod az alternatíváját. Nézzük csak:

• a talaj felső 35 centiméterének lazítása, levegőztetése: ezt eddig a szántással vagy lazítással oldottad meg, most erre ott lesznek a takarónövények gyökerei;
• gyomszabályozás: erre is megoldás volt a szántás, most előtérbe kerülnek a takarónövények és a gyomirtó szerek vagy a talaj felső pár centijét érintő mechanikai gyomszabályozás;
• védekezés a kártevők és kórokozók ellen: a legnagyobb félelem a gazdák fejében a fuzárium, a drótférgek és a rágcsálok elleni védekezés eszközeinek elvesztése a szántással – a cikk további részében bemutatjuk, hogy ezekre is van alternatíva, a biológiai szemlélet mindháromra megoldást jelent;
• őszi alaptrágya vagy szerves trágya beforgatása: a tapasztalatok azt mutatják, hogy 35-40 t/ha szerves trágyát egy sekély tárcsázással is be tudsz dolgozni, az alaptrágya pedig akár a takarónövény-állományra kiszórva is hasznosul;
• magágykészítés: mi sem hittünk a szemünknek, amikor a takarónövények után tavasszal megástuk a talajokat és összemorzsoltuk a markunkban – ilyen morzsalékos és nedves magágyat acéllal sosem tudnánk készíteni.

2. Át tudok állni egyből a direktvetésre (no-tillre)?

Azt tapasztaltuk, hogy bizonyos talajokon gyorsabban, más talajokon lassabban megy az átállás folyamata. A vályogos vagy agyagos talajok, amelyek jobb szerkezetűek, jobban reagálnak a művelés elhagyására, mint a lazább, szerkezet nélküli talajok. Ugyanakkor általános tapasztalatunk, hogy sokat segít 3-4 évnyi minimum művelés alkalmazása, és utána a fokozatos átállás a direktvetésre. Miért van így? Mert ennyi időre a talajaidnak is szüksége van, hogy a biológiai folyamatok beinduljanak, a szerkezet jelentősen javuljon, és – talán még fontosabb – a Te szemléleted is ennyi idő alatt alakul át, és ennyi idő alatt tanulod meg kellőképpen a talajegészség 5 alapelvének alkalmazását.

Voltak próbálkozások a szántásos művelésből a direktvetésre 2-3 év alatt történő átállásra, de ezek sajnos a talaj, az éghajlat és a gazdálkodói gondolkodás sajátosságai miatt kevésbé működtek. Ha szeretnél átállni a direktvetésre, akkor az 5-7 vagy 7-8 év, amivel a szakirodalom és tapasztalt no-tilles gazdák riogatnak, sajnos igaz. Ettől függetlenül természetesen érdemes korábban is próbálkozni a direktvetéssel: egy takarónövényt vagy egy kisebb, erre kinevezett területen kukoricát, szóját már hamarabb is lehet direktbe vetni és tanulni belőle.

3. Mi a különbség a min-till és a no-till között?

Jogos kérdés, és gyakran nem tisztázzuk le ezt az elején, pedig nagy szükség lenne rá. Csoportosíthatjuk a művelési formákat így:

• forgatásos művelés (szántás)
• mulcshagyó művelés (kultivátor)
• csökkentett menetszámú művelés, azaz min-till (tárcsázás és lazítás)
• direktvetés, azaz a no-till (nincs talajművelés)

A forgatásos művelést mindannyian ismerjük: szántás, szántás elmunkálása, magágykészítés. Eszközei az eke, majd a tárcsa, borona, simító, kombinátor. A mulcshagyó művelést legtöbbször kultivátorral végezzük 15-25 cm mélyen, a cél az, hogy a szármaradvány ne tűnjön el teljesen felszínről – ez természetesen nagyban függ a kultivátorra szerelt kapáktól és a tárcsasortól. A csökkentett menetszámú művelés vagy min-till általában sekély, 5-10 cm mélyen történő tárcsázást és bizonyos esetben a középmély lazítást foglalja magában. A direktvetés lényege egyszerűen összefoglalható: vetünk-aratunk, vetünk-aratunk, nincs semmilyen talajbolygatás (az utóbbi időben felmerült, hogy az ultrasekély, 2-3 cm mélyen történő művelés – például vertikális művelés eszközei vagy küllőskapa használata – megfelel-e a no-till kritériumainak, de a kérdés inkább akadémiai).

Látható, hogy a min-till, azaz a csökkentett menetszámú művelésben a sekély tárcsázás, de akár a lazítás is használható, míg a no-till területeken nem nyúlunk a talajhoz. Érdemes-e belevágni a min-tillbe, ha tudod, hogy a no-tillnél szeretnél kikötni? Úgy látjuk, hogy van értelme egy ilyen fokozatos átmenetnek, ahol már több szármaradvány marad a területen, kevesebb a munkaművelet, bekerülnek a rendszerbe a takarónövények, magyarul egy jó felkészülés a direktvetésre való átállásra. Mi több, ha ezt a min-till rendszert kialakítod, arra is lehetőséged nyílik, hogy amennyiben a no-till nem válik be, visszalépsz egyet és a minimum művelésben folytatod a talajaid megújítását.

4. Érdemes meglazítanom a területet az átállás elején?

Ha a szántásos művelésről kezded az átállást, akkor mindenképpen érdemes egy lazítást csinálni a területen. Fontos, hogy a lazított területet rendesen lezárjuk, sőt ha tudjuk, vessük be takarónövénnyel, hogy az acéllal létrehozott repedéseket a gyökerek fenn tudják tartani.

Sokszor kérdeztük az amerikai kollégákat a lazítás fontosságáról, és ők általában azt mondták, hogy nem csinálták a területeiken, de ha csinálták volna, akkor 1-2 évvel gyorsabban mehetett volna a terület átállítása a no-till rendszerre. Ugyanakkor a talajlazító nem csodaeszköz, önmagában nem oldja meg a problémáinkat. A nagyon rossz vízgazdálkodású területeket érdemes későbbre sorolni az átállási folyamatban, mert itt más kihívásokat is le kell küzdenünk.

Milyen lazítót válassz a művelethez? Fontos, hogy lehetőleg egyenes késekkel legyen felszerelve, szárnyak és tüskék nélkül. Tapasztalatból mondjuk, hogy egy olasz rendszerű lazító teljes fegyverzetben nem a megfelelő eszköz a min-tillre vagy no-tillre való átállás előtti lazítás elvégzéséhez. A lazításra lehetőleg a nyáron lekerülő kultúrák után kerüljön sor, ekkor a száraz talajban jobban dolgoznak az egyenes kések, és érdemes utánuk még egy takarónövényt betervezni, majd azt követően egy tavaszi kapás kultúrát.

5. A szármaradványt nem hagyhatom a felszínen, mert…

…a betegségek, a drótférgek, a pockok, a vadak túrása miatt. Mindegyikben van igazság, mindet hallottuk már ellenérvként, és mindre van megoldás.

Mi a helyzet a kártevőkkel, kórokozókkal? A fuzáriumtól való legnagyobb félelem az, ami miatt a kukoricaszárat sokan leszántják, pedig saját szemünkkel láttuk, hogy a 10 tonnás kukorica szármaradványába belevetett őszi búzában elenyésző volt a fuzárium. Hogyan lehetséges ez? A gombáknak és a baktériumoknak is van egy egyensúlya a talajban, és ha a talaj túlzott művelésével a hasznos gombákat és baktériumokat elpusztítjuk, akkor túlsúlyba kerülhetnek a káros szervezetek. A fuzárium fajok szaprofita életmódot élnek, vagyis ha van mit lebontaniuk, akkor érzik jól magukat – amikor a szármaradványt beforgatjuk, valamint a felső aerob réteg hasznos szervezeteit leforgatjuk az anaerob rétegbe, és ezzel elpusztítjuk őket, akkor bőven adunk munkát a fuzáriumnak. Ha nem bolygatjuk a talajt, akkor az a biológiai önszabályozó folyamatai révén kordában tudja tartani ezeket a károkozókat. A talaj nem három-, hanem négyfázisú, és amit a levegő, a víz vagy az ásványi anyagok nem tudnak megoldani, arra ott a biológia – bízz benne és meghálálja.

A drótférgek és rágcsálók terén ugyanez a helyzet – a biológiai önszabályozás ebben is segít. A drótféreg-probléma egy-egy rosszabb évjáratban nem a no-till területek sajátja, ugyanúgy jelen van a szántásos területeken is. Nagy dilemma, hogy a talajélet gondos építgetése mellett nyúljunk-e talajfertőtlenítőhöz, de mindannyian pénzből élünk: ha még nem képes a talajéletünk kontrollálni ezt a problémát, akkor nekünk kell, hogy aratni is tudjunk, ne csak vessünk.

A pockok, egerek kérdése hasonlóan alakul, nem tapasztalunk nagyobb problémát a no-till táblákon, mint a konvencionálisan művelt területeken. Természetesen a búza-búza vetésforgóba beékelt nagy szármaradványú takarónövény okozhat problémát, de a megfelelő vetésforgó, a jól megválasztott takarónövény és a takarónövény megfelelő kezelése segíthet az ilyen helyzetekben.

A vadak kérdése sokkal összetettebb, hiszen jelenlétük nem csupán a gazdáktól függ. Az biztos, hogy a nem művelt, takarónövénnyel ellátott területek bevonzzák a vadakat, így a talaj taposása és a takarónövények legelése, rágása nem kerülhető el. A szármaradványok vadak általi feltúrása nem ok arra, hogy leforgassuk a mulcsot, mert a vaddisznó akár egy méter mélyre is leáshat egy otthagyott kukoricacsutkáért. Mit tehetünk akkor a vadkár ellen? A bekerítés mellett a vadnak kevésbé tetsző növények termesztése, vadriasztó alkalmazása és az új művelési rendszernek a vadásztársasággal való megértetése egyaránt eredményes lehet. E témakörben az utóbbi időben több cikk, interjú és videó is született.

6. A takarónövényre mindenképpen szükségem van?

A min-till művelés elemeit 7-8 éve alkalmazó gazdák erre egyértelműen azt mondják, hogy igen, a takarónövényeknek az átállás első percétől a rendszer részeinek kell lenniük. Ennek oka az, hogy a szántás elhagyásával a gyomszabályozásra, talajok lazultságának fenntartására, a talajszerkezet javítására és a magágykészítésre is megoldást kell találnunk. Erre a takarónövények gyökerei, valamint felszín feletti részei tökéletesen alkalmasak úgy, hogy közben a talajéletet is táplálják, védik a talajt az eróziótól (itt ne csak a dombos területekre gondoljunk, egy hirtelen lezúduló 30-40 mm csapadék is tud nagy károkat okozni, a tavaszi szelekről már nem is beszélve). A takarónövények után kialakuló tavaszi talajállapotot pedig mindenkinek magának kell látnia és tapintania, hogy elhiggye, lehetséges megfelelő magágyat csinálni pusztán gyökerekkel.

Természetesen a takarónövények sincs helyük minden vetésforgóban. A mi éghajlatunkon a repce-búza vagy búza-repce közötti takarónövény kockázatos, mert ha jó az idő és van csapadék, akkor nagyra nőhet és a vetés előtti kezelése gondot okozhat, valamint a vizet is kiveheti, és a mostani száraz őszökön ez is gondot jelenthet. Ha pedig száraz nyár van és nem kel ki a takarónövényünk, akkor kidobtuk a pénzünket az ablakon. Ezért mindig azt javasoljuk, hogy egy nyári betakarítású növény (búza, repce, árpa, borsó) után, egy tavaszi növény (kukorica, napraforgó, szója) elé takarónövényezzünk. Az ősszel lekerülő kapások után, egy tavaszi kapás elé már csak áttelelő keveréket van értelme betenni, de természetesen ennek is van létjogosultsága, amennyiben rendelkezünk a megfelelő eszközökkel és tapasztalattal a takarónövény tavaszi kezelésére.

Hogyan térül meg a takarónövény alkalmazása? A franciák meglátása szerint a takarónövény-vetőmag költsége ne legyen több a szántás költségénél, a vetés és a megsemmisítés költsége pedig ne haladja meg a szántás elmunkálásának költségeit. Ez azt jelenti, hogy egy 15-20 ezer forintos hektárköltség sem értelmetlen, ha értelmes és jól teljesítő mixet választunk (a legtöbb francia gazda szerint a 45-50 euró a lélektani határ egy-egy keverékért hektáronként). A tapasztalt takarónövényes gazdák a költségekben nem látnak egetverő csökkenést a takarónövényes min-till/no-till és a szántás között, csupán a költségek rendeződnek át. A legjobb számítások is 10% körüli költségcsökkenéssel számolnak rövidtávon (az első 3-5 évben). Akkor miért éri meg nekem kockáztatni és kipróbálni valami újat, amikor a szántásos vagy kultivátoros művelés nálam tökéletesen működik? Rövidtávon nem éri meg – ha 1-5 éves földbérleti szerződésekkel dolgozol, akkor 5 év alatt nem fogod látni a megtérülést. Ha van 5-10 éved és a saját földjeidet műveled, akkor éri meg belefogni az átállásba. Tudjuk, hogy a legtöbb gazdaság túlgépesített és egyelőre a munkaerőhiány sem okoz problémát, ám azt is láttuk, hogy a tengerentúlon a „kevés ember + nagy terület = hatékonyság igénye” a no-till terjedésének hajtóereje.

7. Hogyan adjam ki az őszi alaptrágyákat?

Logikus kérdés, hogy egy őszi alaptrágyát vagy szerves trágyát hogyan juttassunk ki és dolgozzunk be ebben a rendszerben. A Rolf Derpsch-féle 10 pont egyik alaptétele az, hogy a nagy mennyiségű talajjavító anyagokat (meszező anyagok, szerves trágya) és tápanyagokat juttassuk ki az átállás előtt, még a mulcshagyó vagy min-till rendszerben. A szerves trágyából 35-40 t/ha tárcsával is bedolgozható, arról nem is beszélve, hogy egyre többen megkérdőjelezik, hogy mennyi értelme van a szerves trágyát 30-35 centire alászántani, ahol levegő nélkül lebomlani nem, csak rothadni fog. Itt van nagy szerepe a trágya megfelelő kezelésének, amelynek segítségével virágföld állagú, könnyen kezelhető anyagot szórhatunk ki, amelyet biztosan elég lesz csak sekélyen bedolgozni.

Az őszi foszfor- és kálium alaptrágyák kijuttatására a tavasziak előtt gyakran alkalmazott módszer a monoműtrágyák rászórása a takarónövény állományra akkor, amikor a szántást végző szomszédok is kiadják. A P és K esetében az elillanástól nem kell úgy tartanunk, mint a nitrogén hatóanyagnál, és ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy a takarónövények alatti nedvesebb és lazább talajfelszín segíteni fog a műtrágyaszemcsék feloldódásában.

Az sem ritka, hogy a takarónövényes terület nem kap őszi alaptrágyát, hiszen egy jól fejlődő takarónövény-állomány képes a nyáron learatott főnövény után ottmaradó tápanyagok feltárásában, és ez a tápanyag a takarónövények megsemmisítése után szerves formában elérhető lesz a következő főnövénynek. Min-till rendszerben a tavasszal a szármaradványokra vagy a takarónövények maradványaira kiszórt és az ezekkel együtt betárcsázott nitrogén alaptrágya is működhet. A foszfor és a kálium a vetéssel egy menetben, makro- vagy mikrostarterként, vagy akár folyékony starterként is kiadható.

Egy szármaradványos területen kérdéses lehet a tavaszi kapások kelés utáni tápanyag-ellátása, ugyanis a maradványok gyomelnyomó hatása miatt a sorközművelés nem feltétlenül szükséges (arról nem is beszélve, hogy a legtöbb sorközművelő kultivátor összehúzná a szárakat). Erre jó megoldás az egyre inkább terjedő injektálás, amikor a növények gyökere mellé 5-8 cm-re folyékony műtrágyát juttatunk ki a talajba – kipróbáltuk, működik.

8. Milyen vetőgépre lesz szükségem tavasszal?

A vetőgép kérdése annyira speciális és sokrétű, hogy ennek muszáj egy külön kérdést szentelnünk. A korábban már említett szaktanácsadó, Rolf Derpsch a 10 pontos átállási listának csak a 7. pontjánál kezd egyáltalán beszélni a vetőgépről – előtte meg kell oldanunk a talajtömörödöttséget, a tápanyag-ellátást, talajjavítást és a vetésforgó kialakítását. Nagyon fontos, hogy rendszerszinten kell gondolkodnunk, és csak e lépések után kezdjük el böngészni a vetőgépek hirdetéseit.

Paul Jasa szerint ha no-till vetőgépekről van szó, négy fontos funkciót tudunk megállapítani. Először is vágja át vagy kezelje a szármaradványt. Ahhoz, hogy átvágja a szármaradványt, a duplatárcsás vagy egytárcsás nyitórendszernek élesnek kell lennie. A késes nyitórendszer nem tudja minden körülmények között ezt, előfordulhat, hogy túlműveli a talajt és összehúzza a szármaradványt.

A második kritérium az, hogy a megfelelő mélységben behatoljon a talajba, hogy a vetőmagot a talajba juttassa. Ehhez nagy saját tömeg vagy rugók kellenek, hogy a súlyt át tudjuk vinni a nyitótárcsákra (ezt hívjuk csoroszlyanyomásnak). A nyitótárcsák, az egytárcsás rendszerek elég könnyen mennek bele a talajba.

A harmadik lépés a talaj-mag kapcsolat kialakítása. Nedvességet kell juttatnunk a magba, hogy az elkezdjen növekedni, ezért muszáj belenyomnunk a magot a talajba egy maglenyomó pálcával vagy prokerékkel.

A negyedik lépés a magágy bezárása, hogy megvédje a magot, így a rovarok, madarak és rágcsálók nem jutnak el a maghoz, és a talaj nedves marad, nem szárad ki a mag körül.

Az egytárcsás és duplatárcsás rendszerekről, a maglenyomásról és a magárok lezárásáról sokat beszélgettünk a nebraskai Paul Jasával – az interjút videóként is vissza tudod nézni, vagy itt elolvashatod.

9. Hogyan állítsam össze a vetésforgómat?

A vetésforgó összeállításának legfontosabb eleme, hogy el tudd adni, amit megtermeltél. Hiába lenne jó négyből két évben valamilyen pillangóst termeszteni, ha nincs rá piacod. A legfontosabb a talajmegújítás szempontjából, hogy minél több nagy szármaradványt hagyó növényed legyen (ilyenek a kalászosok, a kukorica), amelyek segítenek a talaj szervesanyag-tartalmának gazdagításában. Papíron jó vetésforgó lehet a kukorica > szója > búza > takarónövény sorrend, ahol van szármaradvány, van pillangós és van takarónövény is, de természetesen ez nem működhet mindenkinél.

Az olajosnövények (repce, napraforgó) problémája nem csupán az, hogy kevés szármaradványt hagynak hátra, hanem az is, hogy tapasztalataink alapján kevésbé tudnak erőteljesen fejlődni no-till körülmények között, mint a kukorica, a búza vagy a szója. Ez azt jelenti, hogy ki kell hagyni őket a vetésforgóból? Abszolút nem, hiszen tudjuk, hogy jól fizető főnövényekről van szó. Ugyanakkor ezeknél a növényeknél előnyösebb lehet egy min-till művelési rendszer, ahol tavasszal a takarónövények maradványai kapnak egy sekély tárcsázást, és ebbe kerül például a napraforgó. A búza után, a repce elé felesleges takarónövényt betervezni, ugyanakkor a repce után sok időnk van egy jó takarónövény-állományra a kukorica előtt (tudjuk, hogy a repce klasszikusan jó előveteménye a búzának, de egyre többen tesznek takarónövényt, majd kukoricát a repce után).

A vetésforgók összeállításával kapcsolatban Dwayne Beck rengeteg hasznos információt megosztott velünk, a vele készült interjút itt tudod megnézni.

10. Mikor fogok 0 talajműveléssel, 0 inputtal 10%-os szervesanyag-tartalmú talajokon rekord kukoricát termelni?

Gabe Brown, David Brandt és a talajmegújító gazdálkodás nagyjainak történetei inspirálóak mindannyiunk számára: talajművelés nélkül, minimális vagy szinte nulla inputtal kiváló terméseket elérni, miközben a talajaink olyanok, mint a csokitorta. Ki ne szeretné ezt?

Ehhez azonban idő kell: azt a 20-30 évet, amit ezek a pionírok beletettek a talajaik megújításába, mielőtt a sajtó felkapta a történetüket, nem tudjuk lerövidíteni vagy kannás-zsákos termékekkel kiváltani. Vegyük figyelembe azt is, hogy az észak-amerikai kontinens időjárási sajátosságai (a csapadék egyenletesebb eloszlása, a kemény téli fagyok az északabbi államokban), a GMO technológiához való hozzáférés, a növényvédő szerek bővebb listája alapvetően eltérő helyzetet teremt. Mi itt a Kárpát-medencében megtapasztaljuk a tavaszi aszályt és az őszi aszályt egy éven belül, egyre enyhébbek a telek, a szerlista napról napra szűkül – ilyen körülmények között biztosak lehetünk benne, hogy az Újvilág no-till és talajmegújító receptjei nem importálhatóak se tudás, se termék formájában egy az egyben. Ki kell fejlesztenünk a saját takarónövény-keverékeinket, ki kell találnunk a legjobb itteni vetésforgókat, meg kell találnunk azokat a kémiai és biológiai hatóanyagokat, amik a leginkább illeszkednek a rendszerbe. Az egyre aridabbá váló körülmények között pedig nagyon igaz az egyik vajdasági gazdatársunk megállapítása: „Kedvenc agrotechnikai műveletem az eső.”

Minél hamarabb vágsz bele a min-till/no-till rendszer saját területedre való adaptálásába, annál hamarabb fogsz eljutni arra a pontra, amikor kisebb ráfordítással ugyanannyit termelhetsz (a 16-17 tonnás kukoricatermésekre az egyik gazdatársunk találóan azt mondta, hogy ezt a mai körülmények között már felesleges üldözni). Addig meg fogod tapasztalni a talajaid átalakulását, látni fogod a gyomflóra átalakulását (ebbe sok embernek beletörik a bicskája), átvariálod a gépparkodat, kipróbálsz 8-10 takarónövény fajt, megkísért az állatok integrációja, minden tábládban lesz valamilyen kísérlet, de ami a legfontosabb: leteszed az ekét és elindulsz a talajmegújító gazdálkodás útján.