A talajaink állapotának fontosságára számtalan kiadvány, előadás, cikk és videó felhívta már a figyelmünket. A lazítás, a pH korrekció, a megfelelő tápanyag kiválasztása mind nélkülözhetetlen a jövedelmező gazdálkodáshoz, azonban egy dologról sokszor megfeledkezünk, pedig majdnem akkora a tömege, mint a terepjárónak, amivel a határt járjuk: a talajban lakó milliárdnyi élőlényről, azaz a talajbiológiáról.

Dokucsajev munkássága óta 5 talajképző tényezőt különböztetünk meg: a földtani, az éghajlati, a domborzati, a biológiai tényezőt, valamint a talajok korát. A talajt háromfázisú polidiszperz rendszerként ismerjük, magyarul az alkotórészei között szilárd, folyadék és gázfázisú anyagokat találunk. A talajlakó élőlények nélkül azonban nem jöhetett volna létre az a közeg, amelyet ma talajként ismerünk. Ezt a közösséget edafonnak (talaj élővilágnak) hívjuk, amely baktériumokat, sugárgombákat, gombákat, vírusokat, növényeket és állatokat foglal magába.

A forgatás nélküli művelés, de még inkább a nem-művelés, azaz a no-till alaptétele az, hogy a talajt nem szabad bolygatnunk annak érdekében, hogy az megfelelően tudjon funkcionálni. Ez akkor válik teljessé, ha képesek vagyunk a termőterületeinkre úgy tekinteni, mint egy élő ökológiai rendszerre – központban a talajjal – és azt úgy kezelni, hogy teremni is tudjon, ne csak nekünk, hanem a jövő nemzedékének is.

Ennél a pontnál lehet elválasztani a hagyományos no-till technológiát a talajmegújító vagy másnéven regeneratív szemlélettől.

Harmadik éve no-till terület 2 évnyi takarónövény-használattal. A talajszerkezeten jól látszódnak a változások, az aggregátumképződés és a törésfelületek már nem hasonlítanak a forgatásos művelésnél látottakra. (fotó: Molnár Tamás)

A talajos „Miatyánk”

Legutóbbi amerikai tanulmányutunk során az ottani több évtized tapasztalatával bíró talajmegújító gazdák úgy emlegették a talajegészség öt alapelvét, mint egy keresztény/tyén a Miatyánkot:

  1. Folyamatos talajtakarás
  2. A talajbolygatás minimalizálása
  3. Növényi diverzitás
  4. Élő növények és gyökerek 365 napon keresztül
  5. Az állatállomány integrációja

Az első két pont, vagyis a folyamatos talajtakarás és a talajbolygatás minimalizálása működhet takarónövények nélkül is, de ekkor pont a biológiai oldal fontosságától tekintünk el. A természetes szukcesszió minden ujjával azért küzd, hogy beborítsa a talajt. Véd az eróziótól, a kipárolgástól, élőhelyet és élelmet nyújt az említett talaj élővilágnak.

Először a baktériumok vannak túlsúlyban a talajban, ezek azonban egyrészt nem elég hatékony lebontók, másrészt csak egy adott helyen szaporodnak fel nagy számban. A mikorrhiza gombák viszont a térben is terjeszkednek, így egy növénynek akár ezerszer nagyobb térfogatú talajhoz lehet hozzáférése a gombafonalaknak köszönhetően, valamint a mikorrhizák az összetettebb anyagok lebontásában is hatékonyabbak.

A művelés mindig visszalöki a folyamatot a “start” mezőre, ezért hangsúlyozzuk a forgatás elhagyását, valamint a gyökérfolytonosság elvét. A talajok szerkezetének stabilitása egyrészt biológiai, másrészt kémiai eredetű, így ahol rendben van a kémia – a tápanyagok egyensúlya, a szerkezet szempontjából különösen a kalcium (Ca) és a magnézium (Mg) aránya fontos – és a biológia – megfelelő talajélet –, ott a talaj levegőellátása, víz- és tápanyag-gazdálkodása is jól működik.

A nedvességtárolásban a szervesanyag-tartalomnak is nagy szerepe van, talajszerkezettől függően 1% szervesanyag-tartalom hektáronkénti 170 000 – 280 000 liter extra vízmegtartó-képességet jelent, és emellett magasabb kationcsere-kapacitást biztosít, ezért elérhetőbbek lesznek a tápanyagok, csökken a kimosódás veszélye.

Nem mi találtuk fel a csillagfürtöt

Arról, hogy ezen növények nem csupán egy 5-10 évre visszatekintő mozgalom részei, szóljanak helyettünk a hazai talajtan nagyjai.

Dr. Kreybig Lajos már 1928-ban arról írt, hogy a “zöldtrágya” használatával fizikai, kémiai és biológiai szempontok érvényesülnek, amely esetében első helyen szerepel a humusztartalom szaporításával járó kedvezőbb talajstruktúra és a nagy mennyiségű szerves szénvegyületek által létrejött kedvezőbb élettér a baktériumok és gombák részére. Emellett arra is kitért, hogy a nyáron át termelt zöldtrágya télen át bekövetkező többszöri megfagyása mindig jobb terméseredményt szolgáltatott a következő főnövénynél, mert az elfagyott zöldtrágya könnyebben bonthatóvá vált a mikrobák részére.

Kemenesy Ernő Talajerőgazdálkodás (1959) című könyvében kiemeli, hogy a gyökérzet nagyobb hatást fejt ki a talajerőre, mint a föld feletti szármennyiség. Kemenesy utal Scultz-Lupitz kísérletére, amelyben homoktalajon hasonlították össze a zöldtrágya és az istállótrágya hatását a burgonya terméseredményére. A csillagfürtös takarónövény hatására nagyobb lett a terméseredmény a burgonya esetén, de ami még érdekesebb, hogy a burgonya gyökérzete a trágyázott területen 45 cm mélységig ereszkedett, míg a csillagfürtös elővetemény esetében 120 cm-re hatolt le.

Westsik Vilmos találóan így fogalmazott: “az istállótrágya hevít, a zöldtrágya üdít”. Ez alatt azt értette, hogy a takarónövény után a főnövény mindig tovább bírta a szárazságot, üdébbek, zöldebbek maradtak a növények. E mögött is az a tanulság, hogy a gyökerek mélyebbre tudtak hatolni azokon a gyökércsatornákon, amelyeket a takarónövény dolgozott elő.

Itt érdemes megemlíteni Sokol és munkatársai kutatását, amelynek lényege, hogy a gyökereken keresztül kibocsátott exudátumok (gyökérváladékok) a talaj szervesanyag-készletének egyik legfontosabb építőelemei. Azt tudtuk, hogy a gyökérmaradványok akár ötször nagyobb valószínűséggel alakulnak át stabil szerves anyaggá a talajban, mint a felszín feletti zöldtömeg maradványai. Az azonban új eredmény, hogy a gyökérváladékok akár 10-13-szor hatékonyabbak mind a stabil, lassan lebomló szerves szén, mind a gyors körforgású szénvegyületek létrehozásában a növényi maradványoknál. Ezért mondhatjuk azt, hogy a talajra kijuttatott szerves anyag (pl. állati trágya) önmagában sosem lesz elegendő a talaj szervesanyag-tartalmának növeléséhez, hanem szükséges lesz a helyben megtermelt szerves anyag is, amelyek alatt a főnövényeinket és a takarónövényeket értjük.

A harmadik pont, vagyis a növényi diverzitás jelentőségénél érkezünk egy rendkívül érdekes témához. A mikrobiológia világában a lokális denzitásérzékelés, vagy angolul quorum sensing (QS) egy populációsűrűségen alapuló kölcsönös inger-válasz rendszer. Elsőre idegennek és bonyolultnak tűnhet ez a fogalom, de nagyon izgalmas irány ez a talajéletre tekintve. Léteznek olyan közös javak, amelyekhez csak akkor tudnak a baktérium populációk hozzájutni, ha kellően nagyszámú és egymáshoz közeli viszonyt tudnak kialakítani.

E fogalom megértésével már érthetőbbé válik, miért jobb a gümőképzése a csillagfürtnek savanyú talajon, vagy ugyanezen a vonalon maradva miért maradhat el a gümőképződés a szója gyökerén, még ha oltva is volt a mag és a talaj is, de mondjuk molibdénben szegény a talajunk. Vannak olyan kulcsfontosságú tényezők, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a talaj, a növény és a biológia közötti kapcsolat létrejöjjön.

Govaerts és munkatársai szerint a direktvetés, a megfelelő vetésforgó és a szármaradvány megtartása növeli a mikroflóra nagyságát, diverzitását és aktivitását, és olyan körülményeket teremt, amelyek kedveznek az antagonista és ragadozó szervezeteknek, így kialakul egy új ökológiai stabilitás, amely a szármaradvány nélküli direktvetés esetén nem lehetséges.

Ez a szemlélet segíti a negyedik és ötödik pont megértését is, vagyis miért tartják annyira fontosnak azt az amerikai talajmegújító gazdák, hogy élő növények, illetve gyökerek legyenek az év 365 napján, és az állatok integrálva legyenek a rendszerbe. A fotoszintézis maximális kihasználásával javíthatunk a talajunk szerves szén készletén a gyökérváladékok képzése által, amelyhez minél hosszabb növényi fedettség szükséges.

Az abszolút win-win szituáció a takarónövények használata esetén az, ha van állatállomány a gazdaságban és intenzíven szakaszolva le is tudjuk legeltetni a takarást, mert így helyben marad az állati trágya és a növények újra a vegetatív állapotba kerülnek a hajtásvégek elfogyasztásával, amellyel erősebb gyökérképződésre és gyökérváladék-termelésre sarkaljuk a takarónövény-állományunkat, így fokozva a talaj alatti zöldtömeget és végső soron a talajéletet. Természetesen ennek a gyakorlatnak a kivitelezése a legösszetetteb, legmunkaigényesebb, amelyet a hazai szabályozások is nehezítenek, de hiszünk benne, hogy ez a gyakorlat teszi fel a koronát a biológiai szemléletű gazdálkodásra.

Harmadik éve no-till terület takarónövények nélkül – a lemezes szerkezet és a kagylós törésfelületek továbbra is láthatóak. (fotó: Molnár Tamás)

Elvitelre

Hazánkban is folynak olyan gazdálkodói kísérletek, ahol a takarónövények nélküli no-till és a takarónövényes no-till eredményeit hasonlítják össze az úttörő gazdatársak. Amit ebből látunk, az egyértelművé teszi, hogy a talajéletet a nem bolygatással és a szármaradvány helyben hagyásával is serkenthetjük: a takarónövény nélküli no-till parcella a 3. évben ásónyomonként 4-5 gilisztát mutatott, míg a takarónövényes területen 5-6 gilisztát találtunk egy ásónyomban. Ugyanakkor a talajszerkezet változása, a lemezes-kagylós törésfelületetek eltűnése és az aggregátumképződés fejlődése látványosan gyorsabb volt a takarónövényes területeken.

Ha tiszteljük a talajunkat, akkor a legtöbb, amit tehetünk érte, hogy egy integrált biológiai szemlélettel megadjuk neki azt a figyelmet és ápolást úgy, mint ahogy azt a gyermekeink is elvárják tőlünk.

A felhasznált szakirodalom a szerzőnél érhető el. Molnár Tamás cikke először az Agrárágazat 2020. májusi számában jelent meg.