Kijegyzeteltük Attila bejegyzését, amit észrevételeinkkel kiegészítetve közlünk:

❌ 1. tévhit: A marhák metánkibocsátása súlyos klímaváltozást okoz.

Így szól a városi legenda: az állattenyésztés a globális CO2 kibocsátás 5%-áért, a CH4 44%-áért, és a N2O 53%-áért felelős. Jelenlegi tudásunk szerint a globális metánkibocsátás 42%-áért az állattenyésztés felelős; egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ennek a szektornak a metánkibocsátása akár 90 százalékkal is több lehet, mint azt eddig gondoltuk.

✔️ Helyette az igazság: a tévhitet megalapozó tanulmányban a metánkibocsátók és elnyelők között a mezőgazdaság és a hulladékkezelés került egy kibocsátói csoportba, összemosva őket. Ezek közül az állattartás a természetes biogén szénciklus része, így elnyelőkkel rendelkezik a természetben, ellentétben a hígtrágyakezeléssel és az emberi hulladékkezeléssel, amelyek kibocsátása ÜHG-többletet eredményez.
A mezőgazdaság metánkibocsátását teljes mértékben képes elnyelni a légkör és az ökoszisztéma között műküdő szénciklus.

❌ 2. tévhit: A tehénböfögés metántartalma olyan magas, hogy az űrből is le lehet fotózni!

Műholdképekkel szokták illusztrálni az arról szóló cikkeket, hogyan látható még az űrből is a tehenekből származó metán – akár egyenként, állatonként is.

✔️ Az igazság: Kivétel nélkül az összes hasonló cikket olyan képpel illusztrálják, amin nem ez látható, ugyanis nem mutatható ki műholdas távérzékelési módszerekkel az állatok anyagcseréje. A jelentős metánkibocsátók, amelyek tévesen felcímkézve szerepelni szoktak a különböző híroldalak képein: földgáz szivattyúállomások, gázkutak, hígtrágya tavak vagy hulladéktelepek. Még az USA legnagyobb koncentrált állattartó létesítményeit vizsgálva sem látszik távérzékeléssel a marhák által kibocsátott metán. Amit látni lehet ezen telepek esetében azok a trágyatavaik, melyekben természetes folyamat a metánképződés az oxigénszegény környezetben.

Ami valós probléma ebből: a nagyüzemi tejelő marhákat a modern költséghatékonyság jegyében elsősorban istállózva tartják, mélyalom nélkül, vízzel mosva le a keletkező trágyát. Ezt a trágyás vizet tavakban gyűjtik össze, ahonnan elpárolog a víz egy része, a maradék hígtrágyát tápanyag-utánpótlásként pedig a termőföldeken locsolják szét vagy injektálják a talajba jobb esetben. A magas szervesanyag tartalmú trágyatavakban azonban oxigénszegény környezetben az anaerob folyamatok dominálnak, azaz a baktériumok olyan redukált állapotú vegyületeket termelnek a trágya oxidációja helyett, mint a metán és ammónia. Az ammóniát érezzük, de a színtelen, szagtalan metánt csak a szenzorok látják. Ezek a trágyatavak az egyetlen valóban műholdról mérhető metánkibocsátók a szarvasmarhák tartásával kapcsolatban.

Azonban a hasonló műholdfotók környékén található gazdaságok, pl a kaliforniai Central Valley termeli meg az USA zöldségellátásának harmadát, 230 féle növénnyel az első osztályú talajokon, és a koncentrált növénytermesztésében fontos szerepe van a szerves trágyafelhasználásnak; ha nincs trágya, nincs zöldség. Vagy ha van is, akkor viszont a természetes eredetű szerves trágyánál sokkal szennyezőbb műtrágyával van megtermelve. A költségcsökkentés jegyében bevezetett hígtrágyás technológiával felszabaduló metán ezen kívül 25x potensebb ÜHG a szén-dioxidnál, ezért a levegős környezetben oxidálódó trágya helyett az anaerob trágyatavakból kikerülő metán 25x nagyobb negatív hatást gyakorolhat a légkörre a szén-dioxidhoz képest, mellette az ammónia és kén-hidrogén szintén káros az egészségre, ezért ez a tartási technológia felesleges környezetterhelést jelent. A hígtrágyás állattartás metánkibocsátását azonban már évtizedek óta sikeresen hasznosítják energiatermelésre, biogáz tartályokban felfogva a felszabaduló biogázokat – a technológia adott, csak használni kellene.

❌ 3. tévhit: Túl sok marhát tart az emberiség, ez tönkreteszi a klímát!

Ez a gyakran előkerülő nézet az előző kettő hiedelemből táplálkozik.

✔️ Helyette a valóság: Paleontológiai mintavételekből ismerjük a légkör összetételét az elmúlt 800 ezer évre visszamenőleg. Ez idő alatt hullámzott, de soha nem haladta meg a légköri metán szintje a 800 ppb mennyiséget – egészen az ipari forradalomig. Ha az elmúlt 1000 évre szűkítjük a vizsgálatot, már jobban látszódik, mikor szakadt el a 800 ppb határértéktől a légköri metánszint, amely mostanra meghaladja már a korábban soha nem mért 1900 ppb szintet. A metánszint természetellenes emelkedése 1750-1800 körül egybeesik az első ipari forradalom kezdetével és a fosszilis energiforrások széleskörű használatával. Mindeközben a szarvasmarhák jelenlegi teljes globális állománya kb. 1-1,5 milliárd egyed, azaz kevesebb, mint a valaha élt őstuloknak.

Az őstulok (Bos primigenius) utolsó tehene 1627-ben pusztult el Lengyelországban, de előtte benépesítették Ázsiát, Afrikát és Európát az elmúlt 700.000 évben. A bikák magassága 170-190 cm, súlyuk 450-900 kg között mozgott, azaz nagyobb méretűek és súlyúak voltak, mint a mai marhák többsége. A létszámukat nehéz megbecsülni, de 2 milliárd körülire tehető. Az őstulok mellett kisebb-nagyobb testű növényevő fajok százai nagy létszámban népesítették be a Földet, de ez a megafauna a klímaváltozásnak és az emberi túlvadászatnak köszönhetően több, mint tízezer évvel ezelőtt kipusztult. A nagy tömegű növényevők azonban nagy mennyiségű ÜHG gázt, köztük metánt is ki kellett hogy bocsájtsanak életfunkcióik során, nem igaz? Ugyanez a helyzet az amerikai bölények esetében, amelyek tízmilliószám vándoroltak a prériken, amíg az 1894-re szinte a teljesen kipusztították őket.

Látszanak-e vajon ez a drasztikus változások a Föld légkörében a paleontológiai adatok alapján? Bizonyos változások igen. Például amikor 5000 éve megkezdődött Ázsiában az öntözéses rizstermesztés, a metánszint megnőtt a légkörben, az látszik, de még mindig nem lépte túl a 800 ppb szintet. Látszik a nagy járványok okozta emberi létszámcsökkenés hatása is az ÜHG kibocsátásra.
A nagy testű növényevők népességének változása, sőt kihalása viszont nem azonosítható a hosszútávú légköri elemzési adatokon. Nincs okozati összefüggésben tehát a klímaváltozás a mindenkori szarvasmarha állomány méretével.

❓Mi emeli akkor valójában a légkör metántartalmát❓

Nézzük először, miért NEM a marhák emelik: Ennek oka a biogén vagy biológiai szénciklus egyensúlyi folyamata, ami egyetlen új szénatomot sem ad a légkörhöz, amely nem volt előtte megtalálható az atmoszférában. A növényvilág több százmillió éve köti meg a légköri szenet (szén-dioxidot) a fotoszintézissel, majd gyökerein keresztül, illetve amikor lebomlik, komplex szénvegyületek, szénhidrátok, cukrok formájában etetik a talaj ökoszisztémáját. A mikrobák, giliszták, gombák együttese a növényekkel közreműködve építik a talajban lekötött stabil szervesanyag szintet, amit ha hosszú távon hagyunk épülni létrejön az, amit humuszként ismerünk. A talaj-ökoszisztéma élettani folyamatai táplálják az újonnan sarjadó növényeket, és a belőlük táplálkozó állatokat. Ezek a folyamatok, illetve az állati anyagcsere CO2 és CH4 formájában újra a légkörbe juttatnak valamennyi szenet és testük széntartalma szintén visszakerül életük végén a talajba vagy a légkörbe. A CH4 nagyjából egy évtized alatt CO2-vé bomlik, amit utána újra megkötnek a növények.

Ez a biológiai szénciklus egyszerűsített folyamata és ennek része minden szerves létforma, beleértve a szarvasmarhákat is.

A biológiai széncikluson és benne a szarvasmarhákon kívül minden olyan folyamat bruttó kibocsátó, amely nem a biológiai szénciklus részeként működik, hanem őseredetű, a talajban már hosszútávon lekötődött és eltárolt szénvegyületeket hoz a felszínre. A szén, a kőolaj és a földgáz kitermelése és ipari felhasználása az elsődleges kibocsátók (de a humusz réteget pusztító mezőgazdasági erózió is játszik kisebb, viszont jelentős szerepet a lekötött szén légkörbe eresztésében).

A közvetlenül emberi tevékenységből származó metánkibocsátás mellett a felmelegedés hatására a talajban és tengerfenéken eltárolt metánvegyületek kiszabadulása szintén reális és nagy veszélyt hordozó jelenség, de ennek megint semmi köze az állatokhoz.

A világ 100 legnagyobb metánkibocsátója között földgáz infrastruktúra, gázkutak, olajkutak, szénbányák, szeméttelepek és rizsföldek szerepelnek, évi 20 megatonna CH4 kibocsátással. Állattartó telepeket nem látunk a térképen. Csak az ipari forradalom óta kitermelt fosszilis energiahordozók kibocsátása és a növekvő mértékű emberi hulladéktermelés a fő okozója a légköri CH4 és CO2 többleti emelkedésének és az általuk okozott üvegházgatásnak.

A teljes ÜHG kibocsátási statisztikát nézve, az európai mezőgazdaság a teljes világ CO2 ekvivalensre számolt ÜHG kibocsátásának a 0,83%-át teszi ki. Kevesebb, mint 1% a teljes EU27 mezőgazdasági ÜHG kibocsátása. Talán kezdjük a maradék 99,17%-val, mielőtt a mezőgazdaságot tesszük felelőssé a klímaváltozásért.

Ami közös minden egyes felbukkanó tanulmányban vagy írásban, hogy meg sem említik a biológiai szénciklus és a fosszilis szénkibocsátás közötti különbséget, ami pedig alapvető különbség a metánkibocsátás szempontjából is, hanem összemossák az elnyelők nélkül légköri többletet létrehozó fosszilis metánkibocsátásokat a több millió éve stabil elnyelőkkel rendelkező szénkörforgást biztosító folyamatokkal.

A szarvasmarhák bűnbakká tétele a klímaváltozással kapcsolatban mindössze téves felfogás eredménye, elősegítve az élelmiszertermeléstől mára teljesen elszakadt többségi népesség negatív véleményformálását a mezőgazdaságról és az állattartásról, amely teljességgel figyelmen kívül hagyja az ökológiai rendszerek működését.
A biológiai szénciklus és annak résztvevő elemei, mint a szarvasmarhák, nem emelik a légköri metán szintjét, mert a természet hatékony elnyelőkkel rendelkezik az általuk kibocsátott, minimális mennyiségű metánkibocsátás felvételére, mindegy, hogy 1 darab vagy 1 milliárd szarvasmarháról beszélünk, a légköri szénegyenleg mindig nulla vagy negatív előjelű velük kapcsolatban.

Az ipari forradalom óta folyamatosan növekvő metánszint azonban egyértelműen összefügg a fosszilis energiahordozók 270 éve növekvő mennyiségű kitermelésével és felhasználásával.
Ha a metánkibocsátást szeretné valaki csökkenteni, akkor kezdje ezekkel a feladatot.

Eddig tartott a Kökény Attila által megírtak feldolgozása. Az eredeti, hosszabb, bővebb hivatkozásokat tartalmazó bejegyzésért látogassatok el Attila talajmegújító mezőgazdasággal foglalkozó oldalára.

Hozzáfűznivalóink a cikkhez:

Pár szó a vegán szempontról: Sokak sürgetik az állattartás felszámolását annak vélt szerepére hivatkozva a klímaváltozásban. Fentebb ki lett fejtve, hogy ez az indoklás nem megalapozott. Azonban mi szükségesnek érezzük kiemelni, hogy a domesztikált állattartás felszámolása nem hogy segítené, hanem egyenesen megpecsételné az emberiség klímaváltozással szembeni küzdelmét.

A műtrágya vs. szerves trágya kérdése: Az egyik ok, amiért Magyarországon például optimálisan még nagyobb állatállományra lenne szükség a mostaninál, az a szerves trágyák jobb elérhetősége volna. A jelenlegi inflációs helyzetnek és termelők szempontjából is nehéz éveknek az egyik oka a gázárak és így a műtrágyák árainak emelkedése. A műtrágyák előállítása rendkívül energiaigényes és magas a folyamat ÜHG lábnyoma is, ám még magasabb a felhasználásukkal járó környezetkárosítás. A szerves trágyával ellentétben a műtrágyák nem építik a szervesanyag-készletét a talajnak, hanem mérgező vegyületekké bomlanak le, túlhasználatuk miatt pedig már évtizedek óta szennyezik és pusztítják a lokális, illetve a talajvízből folyókon át a tengerekbe vándorolva a globális élővilágot is. Minél több és könnyebben hozzáférhető szerves trágya termelődik, annál könnyebb lenne kiváltani a rendkívüli terhekkel járó műtrágyákat.

Földhasználat: Valójában az egyik legnagyobb probléma a mezőgazdaság hatékonyságával az ésszerűtlen földhasználatban rejlik. Magyarországon, de még sok helyütt a világban nem emberi fogyasztásra termelünk elsősorban, hanem ipari alapanyagokat és takarmányt állítunk elő legtöbbet. A takarmányt az istállókba szállítják, ahelyett, hogy a földeken legelnének és közvetlenül trágyáznának az állatok. Ez azt jelenti, hogy az ökológiai folyamatokat megbontottuk, az állat-növény-talaj anyagcsere körforgás megszűnik létezni. Helyette rengeteg takarmánynövény alá rengeteg műtrágya kerül, majd az a trágya ami az állatokból kijön sporadikusan kerül csak vissza a földekre, hiszen ugye ott a műtrágya, ami nem büdös és könnyebb tonnaszámra kezelni. Meg lehetne tizedelni az egész folyamat feleslegtermelését és kibocsátását, ha a tarlólegeltetés és az irányított, jól átgondolt pásztorolás gyakorlatai visszatérnének a modern gyakorlatba. Ez segítene a rohamosan romló termőföldek visszaépítésében is. Sőt, csak ez segítene igazán.

Összefügg ez a talajkímélő- és megújító földműveléssel is: ha élő tápanyagháló van a talajban, amit nem szántunk ki,  akkor nem csak oda kerül tápanyag ahova éppen „pottyant a tehén”, mivel a mikrobák messze széthordják a szerves bomlás termékeit a növények között.

Amiben viszont igaza van a vegán szempontnak: nincs szükség olyan koncentráltan és embertelen körülmények között istállózni az állatokat, mint jelenleg tesszük. Nincs szükségünk, sőt sokszor káros olyan mennyiségű húst és tejterméket fogyasztanunk, mint sokan teszik. Ahhoz, hogy hatékonyabban használjuk fel az állatokat a klímaváltozás elleni küzdelemben, és hogy visszaépítsük az ökológiai folyamatokat melyekből kivontuk őket, egyáltalán nem szükséges az állatok abúzusa vagy elfogyasztása sem feltétlenül.

De az is igaz, hogy a klímaváltozást nem lehet normális mederbe terelni a mezőgazdaság és az állattartás megreformálása nélkül. Kint vagy bent tartott szarvasmarhák, legeltetés vagy egész éves istállózás: ezek nem csupán állatjóléti kérdések.

Az integrált szervesanyag-gazdálkodás, a zöldtrágya és szerves trágyák megfelelő felhasználása az ország, a termelők, és a lakosság kitettségét csökkentik; kevésbé lehetnénk ráutalva általuk a nemzetközi árupiac vagy energetikai krízisek szeszélyeinek. A szervesanyag-tartalom megőrzése és visszaépítése termőföldjeink minőségének és lokális mikroklímánk alapjai. Az ökoszisztémák és környezeti szereplők, a talaj mind közös erőforrásunk, nemzeti kincseink, emiatt pedig megőrzésük szó szerint nemzetbiztonsági kérdés is.