A takarónövények előnyeit szinte lehetetlen egy levegővel végigmondani: javítják a talaj szerkezetét, serkentik a talajéletet, értékes tápelemeket biztosítanak a következő főnövénynek, pozitívan befolyásolják a víz- és tápanyag-körforgást, elnyomják a kártevőket és a gyomokat, élőhelyet biztosítanak a hasznos szervezeteknek. Amennyi előny, legalább akkora változatosság jellemzi a köztesnövényeket. Melyik mire használható, mikor fejlődik, milyen talajt és klímát kíván és tűr el? A mixek elkészítése előtt ezek a legfontosabb kérdések.

A cél szentesíti

Mindannyian jól ismerjük a saját földjeinket, és tudjuk, melyiket hogyan lehetne javítani: az egyik kicsit tömörödöttebb, a másik kevésbé tartja a vizet, a harmadikon nagyobb a gyomnyomás. Ezek azok a problémák és célok, amelyek meghatározzák, hogy mely fajokat érdemes alkalmazunk a keverékeinkben.

Minden takarónövény jól használható egy vagy két feladatra, és természetesen mindnek vannak hátrányaik is. A daikon retek visszafogja az őszi gyomokat és áttöri a tömődött rétegeket, azonban télen elfagy, így tavasszal már nem biztosít élő gyökérzetet. A réti here jó nitrogénkötő, de a nyári meleget nehezen bírja és ekkor nem képes elnyomni a gyomokat. A rozs agresszívan veszi fel a talajban lévő nitrogént, azonban ezt csak lassan bocsátja a következő főnövény rendelkezésére.

Pohánka, sziki kender és napraforgó nyári mixe (fotó: Genevieve Slocum)

Egységben az erő

A takarónövény koktélunk sikerét nagyban meghatározza, hogy az egyes fajok hogyan egészítik ki a másikat. Ahogy a tápanyag-gazdálkodásnál, itt is az okszerűségen és az egyensúlyon van a hangsúly. A pillangósok például nagy zöldtömegükkel és nitrogéntartalmukkal több nitrogént adnak át a haszonnövénynek, viszont a nagy zöldtömeg miatt nehezebb lehet a megsemmisítésük és a bedolgozásuk, valamint elnyomhatják a keverék többi alkotóelemét.  Hogyan találhatjuk meg az ideális arányokat és fajokat?

A keverékkészítés lépései

Röviden bemutatjuk azt a keretrendszert, ami egy papírral, ceruzával és egy növénytermesztési zsebkönyvvel együtt sokat segíthet a mixünk megtervezésében.

1. Azonosítsuk a 3 legfontosabb problémát, amelynek megoldását a takarónövényektől várjuk.
2. Szemeljük ki a vetési és megsemmisítési időintervallumokat, hogy megtudjuk, mennyi ideje lesz a keverékünknek.
3. Válasszuk ki a keverék alapját jelentő 2-3 fajt, amelyek képesek lesznek az 1. pontban meghatározott feladatok ellátására.
4. Olyan fajokat keressünk, amelyek fejlődése, alakja (gyökérzet, magasság, levélfelület stb.) és tápanyag-felvételi módjai kiegészítik egymást.
5. Szedjük össze e 2-3 keverékalkotó hátrányait, és azt, hogy mely feladatokra nem alkalmasak (hiányzó funkciók).
6. Keressünk olyan takarónövényeket, amelyek képesek ezeket a hátrányokat kompenzálni és el tudják látni a hiányzó funkciókat. Ebből tegyünk egyet vagy kettőt a keverékbe.
7. Határozzuk meg a magnormát és a vetés dátumát. A nagyon versengő fajok arányát tartsuk alacsonyan.
8. Vessük el!
9. Kövessük nyomon a keverék fejlődését. Különösen figyeljünk oda a gabonafélék szárszilárdulására és a nehezebben kontrollálható fajok maghozására.
10. Értékeljük az eredményeket és változtassunk az összetételen, arányokon és a magnormán, ha szükséges.

Nincs két egyforma – és ez így van jól

A takarónövény mixünkbe olyan növényeket keresünk, amelyek fejlődési időszakukat, alakjukat és tápanyag-felvételi módjukat tekintve eltérőek, és így kiegészíthetik egymást a keverékben.

A fejlődési időszak jelentősége a minél hosszabb takarásban, valamint az élő zöld- és gyökértömeg biztosításában rejlik. A télen elfagyó fajokat általában gyorsabb őszi fejlődés jellemzi, ekkor jobb a gyomelnyomó képességük és több nitrogént vesznek fel. Télen azonban elpusztulnak, így 1-2 télálló faj segít megőrizni és továbbvinni a megszerzett előnyöket.

Daikon retek, bíborhere, takarmányborsó és olaszperje keveréke (fotó: WSU)

A hasonló alakú (magas növények ritkásabb levélzettel, alacsony növények dúsabb levélzettel) fajok versenyezni fognak egymással, míg az eltérőek jobban kiegészítik egymást. Vegyük azt is figyelembe, hogy például a gabonafélék alakja a fejlődés folyamán megváltozik.
Az eltérő tápanyagfelvételt kihasználhatjuk egy, a nitrogénkötő pillangósokat és a nitrogént felvevő fűféléket és keresztesvirágúakat kombináló keverékkel. Ha a talajunk kevés nitrogént tartalmaz, akkor egy pillangós túlsúlyú keverék lehet a jó választás, míg a túlzott nitrogén-ellátottság esetén az „éhesebb” keresztesvirágúakat és fűféléket érdemes vetni, amelyek hatékonyabban veszik fel és kötik meg a tápelemeket. Egyes fajok speciális tulajdonságaik – például a többi növény számára elérhetetlen foszfort felvevő pohánka – miatt lehetnek figyelemre méltóak.

Mennyi az elég?

Gyakori kérdés, hogy hány fajt tegyünk egy keverékbe annak érdekében, hogy a legjobb eredményt érjük el. Amennyiben a legjobb eredmény alatt a maximális megtérülést értjük, akkor egy 3-6 komponensű mixet javaslunk. Gondos tervezés és a részletekre való odafigyelés (vetéskor és termináláskor egyaránt) mellett egy ilyen keverék is meghozza a gyümölcsét.

Szöszös bükköny bíborhere és rozs kombinációja (fotó: Kathryn Simmons)

A takarónövények előnyeit régóta ismerjük. A gazdaságunkhoz – céljainkhoz, talajainkhoz, időjárásunkhoz – igazított keverékek segíthetnek ezen előnyök minél teljesebb kihasználásában.

Felhasznált irodalom

• White, C. et al., Making the Most of Mixtures: Considerations for Winter Cover Crops in Temperate Climates. Pennsylvania State University, 2015.
• Clark, A. (ed.), Managing Cover Crops Profitably (3. kiadás). SARE 2007.
• Mohler, C. L., Johnson, S. E. (eds.), Crop Rotation on Organic Farms: A Planning Manual. NRAES 177, 2009.

Ez a cikk először a MezőHír 2016. augusztusi számában jelent meg.