Az Egyesült Államokban az 1920-as évektől kezdve a mezőgazdasági termelők hiányos ökológiai ismeretekkel, de egyre modernizálódó gépi technológiával felvértezve elkezdtek rendszeresen mélyszántani, elpusztítva a prérik őshonos, füves élővilágát. Ennek eredménye az lett, hogy az 1930-as évekre teljesen elveszítette szerkezetét és vízmegtartó képességét a talaj Texas, Kansas, Colorado, Oklahoma és Új-Mexikó művelésbe vont részein, a termőföldet pedig egyszerűen elhordták az erős szelek. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy ezek a homokfúvások többször a keleti partot, New Yorkot és Washington DC-t is elérték, összességében pedig Fekete Porviharként (Dust Bowl, szó szerint porteknő néven) keresztelték el a jelenséget.

Azóta szinte egy évszázad eltelt már; a tudomány leírta a talaj ökoszisztémák pusztulását mint a jelenség okát, és megtalálták a megoldást is a regeneratív – azaz magyarítva talajmegújító mezőgazdaság formájában. Viszont mindeközben a helyzet globálisan csak egyre rosszabb lett. Amíg az Egyesült Államok termelői kitapasztalták a talajmegújítást, a világ többi részén is modernizálódott az agrárium anélkül, hogy hallott volna a problémakörről; és lassan beköszöntött a globalizáció és az óriásipar korszaka. Napjainkban tízszer gyorsabban koptatjuk a termőföldet (évente világszerte mintegy 75 milliárd tonnányit), mint amilyen gyorsan újra tud épülni a talaj.

Hazánk területének jelentős része kedvező agroökológiai feltételekkel rendelkezett, azonban a földterületek hasznosítása és a művelés intenzitása nem minden esetben a környezeti adottságoknak és a környezetérzékenységnek megfelelően zajlott. Jelenleg a legfőbb problémát a környezetvédelmi szempontokat és a klímaváltozás hatásait figyelmen kívül hagyó, szakszerűtlen agrotechnika és a környezettudatos gazdálkodás hiánya jelenti.

Probléma a mezőgazdasági munkaerő elöregedése és a gazdálkodók alacsony szakképesítése, illetve hogy az a kevés fiatal aki agrár irányban tanul tovább, a jelenlegi oktatási rendben nem fogja megkapni a kellő mélységű ökológiai rendszerszemléletet. 2020-ban a gazdálkodók 35%-a volt 65 év feletti, míg a 40 év alattiak aránya mindössze 10% volt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 2020-ra 4,8-ról 9,1%-ra emelkedett 2010-hez képest. Viszont több, mint a gazdálkodók fele még mindig nem rendelkezik semmiféle képesítéssel, és csupán tapasztalati úton próbál termelni.

Itthon még nagyjából ott tartunk, mint az USA 100 évvel ezelőtt: el vagyunk bűvölve a gépi technológia nyújtotta lehetőségektől, a következményeket és tágabb összefüggéseket  arrogánsan figyelmen kívül hagyva. Mint a gyerek, aki először próbálhatja ki a turmixgépet, és darálja be azt is, amit nem kéne. Ezt kíséri a szintén több mint egy évszázados látszólagos profit-maximalizálás irányelve; aminek buktatója, és ami miatt csak látszólagos, hogy az áruként termesztett monokultúrák érdekében kipusztított ökoszisztémák hiányozni fognak hosszú távon, és a talaj degradálása jelentősen visszaveti a termelés megtérülését.

Annyira, hogy agrár támogatások nélkül mára a legtöbb gazdaság veszteségesen működne itthon.

Az Egyesült Államokban használják egyfajta krédóként a talajmegújító technológiát követő gazdák a talajegészség 5 alapelvét. Ez sem old meg azonnal mindent: a talaj termékenységét nyújtó humusz réteg lassan épül csak újjá. A szervesanyag-tartalom ugyan gyorsabban, néhány év alatt is növelhető, de amíg az lekötődik és stabillá válik, majd több centi vastagon újra felhalmozódik, több száz évig tartó folyamat. Nem csak abba kéne hagynunk tehát a túl intenzív talajművelést, de több száz éven keresztül a regeneratív módszertant követve kellene termelnünk, hogy visszaépítsük csak azt, amit az utóbbi évtizedekben elpusztított az iparunk.

Legalább tudjuk, mit kell tennünk. Gazdagabb beltartalom, egészségesebb termés, a klímaváltozás és környezeti károk visszafordítása, mindez egyetlen, könnyen adaptálható módszertanban. Erről szól a talajmegújító mezőgazdaság. Ez már elérhető, csak kitartóan alkalmaznunk kellene.

Maradjunk még a technológia forrásánál, az USA példájánál még egy kis időre:

Az Egyesült Államokban – amely különben a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a világon – a gazdálkodók 24%-a már változatos vetésforgót almalmaz. 2016-ban az összes termőterületük 21%-át forgatás nélküli (azaz min-till, no-till) rendszerben művelték. Egyéb regeneratív gyakorlatok tekintetében becslések szerint a gazdaságok 12%-a tarlólegeltetett; 2017-ben az amerikai gazdálkodók 8%-a vetett takarónövényeket és 6% használt nitrogénkötő növényeket. Bár mindent összeadva ma már az USA egykori szántóföldjeinek jelentős részén alkalmaznak talajmegújító fogásokat, kevesebb az aránya azoknak, ahol egyszerre minden gyakorlatot, azaz a teljes technológiát használják.

Emellett több multinacionális nagyvállalat is próbálja növelni működése fenntarthatóságát. A PepsiCo a közelmúltban bejelentette, hogy 7 millió hektáros mezőgazdasági területein kizárólag talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmaz mostantól. A Cargill, a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója pedig 2030-ig 10 millió hektáron vezeti be ugyanezt; a Walmart kereskedelmi óriás pedig elkötelezte magát amellett, hogy 50 millió hektáros területen fog a talajmegújítás felé fordulni.

Persze nem a szívük jósága vezetett idáig, hanem átgondolt szabályozások. Az USA-ban további 7 évre kaptak engedélyt az Enlist nevű szerek (ezek glifozátot és 2,4-D-t tartalmaznak), azonban használatukat elfolyásgátló intézkedésekhez kötötték, illetve kreditrendszerben kell összeszedni az ezt célzó regeneratív praktikáit a gazdaságoknak. Homoktalajon 4 pont, vályog- és agyagtalajon 6 pont kell a növényvédő szerek alkalmazásához. A minimálizált talajbolygatás és mulcshagyó művelés, tehát például a direktvetés, sávművelés, vertikális művelés alkalmazása ér 4 pontot, a takarónövényezés pedig 2 pontot ebben az új rendszerben.

Röviden ez annyit jelent, hogy aki talajmegújít, az növényvédő szerekből is többet használhat.

Európában is elkezdődött az irányelvek efelé tolódása. Főleg Németország és Franciaország jár élen a glifozát-ellenességben, viszont miután a francia Egészségügyi és Környezetvédelmi Hivatal korlátozásokat jelentett be a gyomirtók mezőgazdasági felhasználására vonatkozóan, végül mégsem tudtak általános tilalmat életbe léptetni, mert úgy találták, nem áll rendelkezésre életképes alternatíva. A használatuk engedélyezett maximális értékeit így is 60-80%-kal csökkentették. Hasonló próbálkozásokat látni világszerte, ahogy a takarónövények használata is rohamosan növekvő trendet mutat Európában, Ázsiában és az aszályoknak sokkal kitettebb Afrikában és Ausztráliában is.

Mi a helyzet a világ legnagyobb károsanyag kibocsátójával, Kínával? Az üvegházhatású gázok és sok más mutató szerint is megelőzi Kína a teljes Nyugati érdekszféra, avagy a „globális észak” (Észak-Amerika, Európa, Izrael és Ausztrália) összeadott szennyezését. A népességnövekedést és a gazdasági versenyben betöltött szerepét megalapozandó a kínai mezőgazdaság használja fel a világon a legtöbb műtrágyát is. Azonban a környezeti degradáció negatív hatásait ők is érzik, és az 1980-as évek óta kísérleteznek a talajmegújítással. Az 1990-es évekre 29 megyei, 138 település-szintű, és 1200 darab falusi modellgazdaságot állítottak már át fenntartható módszerekre. Egy ’90-es évek közepétől napjainkig tartó kísérletben 3,5 millió hektáros területet regeneráltak, sikerrel. A 2021-2025 közötti periódusban kiemelt céljaként tűzte ki a kínai vezetés a természetes erőforrások védelmét, a szennyezés és műtrágya-használat visszafogását és a minél alacsonyabb szén-dioxid kibocsátás elérését.

Ami most a világban zajlik nem csak a következő nagy, zöld fordulat, hanem ősi, működő technológiákhoz való visszatérés. A szerves trágyák kevésbé égetik a növényt mint a műtrágya; az állatállomány legeltetése tarlón és takarónövényen egyszerre csökkenti a takarmány- és inputköltségeket – miközben a “zöldtrágya” üdíti a kimerült talajokat.

Az elmúlt 100 évben az intenzív művelés következtében felére csökkentek a szénkészletek a talajban, amely nagyrészt a légkörbe került és szén-dioxid formájában közvetlenül szerepet játszik a globális felmelegedésben. Ezt egyedül csak a talajmegújítással lehet újra elsüllyeszteni a humusz rétegben anélkül, hogy a lakosság élelmezésével kompromisszumot kellene kötni.

A mezőgazdaság részesedése a teljes hazai CO₂-kibocsátásból mindössze 6%. Azonban a talaj a legnagyobb szárazföldi széntározó, amely a klímaváltozás kérdésében kulcsfontosságú szerepet tölt be. A nem megfelelő talaj- és tájhasználat lényegesen befolyásolja a talajok széntározó képességét, illetve a talajban tárolt szerves szén mennyiségét. Az egyik legfontosabb elmaradás, hogy Magyarországon a mezőgazdaság jelen formájában nem segíti elő a talajok szénmegkötését.

Ezen nem csak azért kellene változtatnunk, mert Magyarország széntározó kapacitása igazán számottevő lenne a globális gazdaság legnagyobb kibocsátóihoz képest (bár amennyit megköthetnénk, igenis számítana), hanem hogy az országunk meg tudja őrizni önfenntartó képességét. Nemzetbiztonsági kérdés a természetes erőforrásaink védelme, illetve az ország területének felét jelentő mezőgazdasági termelés kitettségének csökkentése a nemzetközi piacok (műtrágya és egyéb inputok árainak) alakulásával szemben. Az integrált tápanyag-gazdálkodás és a talajkímélő művelés nem csupán az ökológiai fenntarthatóság, hanem a szuverenitásunk és életminőségünk megőrzésének is a kulcsa.

Az egyes gazdaságok szintjén nagyjából 3-5 évig tart a talajmegújításra való technológiai átállás, de 20 év elteltével is találkozhatunk még újdonságokkal.

Sokszor halljuk, hogy „jó ez a talajmegújítás, mi értjük, de kipróbáltuk és nálunk ez nem működik.” A legtöbb esetben nem lehet egyből min-till / no-till módszerekkel művelni, ezt a technológiát több éves átmeneti periódus nélkül nem lehet csak úgy „kipróbálni.”

Mi azt szoktuk ajánlani, hogy a gazdaság maximum 10%-os területén kezdjetek el kísérletezni először, és hogyha pár év után már látjátok a változást, tapasztaltátok a gyakorlatban, hogy hogyan és mivel működik nálatok a technológia, akkor készen álltok a teljes gazdaság átállításának elkezdésére.

Érdemes minél hamarabb belevágni a rendszerrel való ismerkedésbe, mert amikor kötelező EU-s előírásként fog beépülni az itthoni szabályozásokba, már sokkal nehezebb lesz nulláról elkezdeni. Egyelőre az Unió az átállási periódus segítése érdekében ösztönző  jellegű támogatásokat is nyújt. A Közös Agrárpolitika teljes reformjának előszele a 2023-tól elérhető új Agrárökológiai Program is, amelynek segítségével a legtöbb talajmegújító fogásért cserébe jelentős összegeket vehetnek fel a gazdaságok. Korábbi cikkünkben összefoglaltuk a támogatott gyakorlatokat, amit ide kattintva érhetsz el.

Ha bármilyen kérdésed van a talajmegújítással kapcsolatban, olvass bele Tudástárunkba, nézz szemináriumokat és előadásokat ingyenesen a YouTube csatornánkon, illetve ha konkrét termékkel vagy technológiával kapcsolatos kérdésed van, keresd bátran szaktanácsadóinkat!