Kökény Attila, a regeneratív mezőgazdaság egyik meghonosítója és talán legismertebb hazai szaktekintélye, a Nestlé fenntartható termelését segítő tanácsadója a Jazzy rádió gazdasági műsorában beszélgetett Mihálovits András szerkesztővel a rádió Mihálovits Gazda című rovatában, amely a városi hallgatókat hivatott közelebb vinni az agrárszektor kérdéseihez.

Azok számára akik nem akarják végighallgatni az adást – viszont olvasni szeretnek – kijegyzeteltük a műsorvezető kérdéseit és Attila tanulságos válaszait. A beszélgetés tartalma tökéletes bevezetés a talajmegújító gazdálkodásba azoknak, akik először hallanak a témáról, illetve olyan termelőknek is, akik még csak ismerkednek a regeneratív technológiával.

Mihálovits: Egy nagyon érzékeny témába kezdünk bele, nagyon sokat hallhatunk arról, hogy mi van a termőföldjeinkkel. Ez úgy kerül most adásba, hogy a Körforgásban fenntartható fejlődéssel foglalkozó podcast a mezőgazdaságra fókuszál az elmúlt hetekben, meg a következőkben is, és a két műsorvezető, Tomaj Zsófi és Buru Évi tíz részen keresztül különböző témákat járnak körbe a fenntartható mezőgazdaságról; a talaj szerepéről, a regeneratív gyakorlatokon keresztül a környezettudatos táplálkozásig – merthogy ez most egy forró téma. És ezeket a szakértőket mi is elcsakliztuk a Körforgásban podcast csapatától, és most van terítékünkön

a talaj.

Ugye óriási mennyiségű üvegházhatású gázt képes eltárolni, kiegyensúlyozza a klímát, feltöltheti a vízkészleteinket, és táplálja az emberiséget nem mellesleg – de nem bánunk ám vele olyan gondosan, alaposan kiszipolyozzuk. De hogyan lehet „meggyógyítani”? Erről fogunk beszélgetni Kökény Attilával, aki talajmegújító tanácsadó. Jó reggelt kívánunk!

Kökény: Szép jó reggelt!

M: No, hát először is állítsuk fel a diagnózist, mennyire őrizték meg a termőképességüket a magyar talajok? Mik a személyes tapasztalatok?

K: Ez sokkban függ azért a talajtípustól. Azt generálisan megállapíthatjuk, hogy ha a széntartalmat, a humusztartalmat nézzük mint elsődleges mérőszámot a termékenységben, akkor annak úgy a fele-háromnegyede elveszett a talajokból az elmúlt 150 év talajművelésének köszönhetően. Tehát egy ilyen szintű termékenység-csökkenéssel számolhatunk az eredeti, ősállapothoz képest.

M: És azt is lehet látni, hogy az a bizonyos talajélet nem mindenhol van meg, ugye? Nincsenek meg benne azok a látható és láthatatlan kis élőlények, amik élővé teszik a talajokat. Ezt is lehet időnként olvasni, hogy a műtrágyák és növényvédő szerek kiírtják ezeket.

K: Nem igazán erre koncentrálnék, mert elsődlegesen hogyha megnézzük, hogy egy talajélethez mi kell elsősorban, az a nyugalom. Otthon is, ahogy lakunk a házunkban, ha átmegy rajta egy tank, azt ugye nem fogjuk jól venni. Itt gyakorlatilag, mondok 150 évet, amióta az ekét széleskörűen használják, azóta más se történik, minden egyes évben teljesen fölforgatják azt az életközösséget, amely a talaj termékenységét biztosította évezredek óta. Tehát az, hogy utána az ember használ vegyszereket, műtrágyát, az már gyakorlatilag csak a tortán a cseresznye. Annak a hatása elenyésző a talajmunkákhoz képest.

M: Hogyan lehet ezt valahogy megreformálni? Mert hát ugye ha nem szántunk, gondolhatnánk, akkor hogy fogunk abba vetni? Ha nem végzünk mechanikai gyomirtást, akkor hogy lehet megúszni a kártevőket? Ilyenkor egy csomó kérdés felmerül abban, aki látja, hogy működik ma a mezőgazdaság.

K: Hát igen, én ezt nagyjából 12 éve tanulom, hogy hogyan lehet csinálni, olyanoktól akik már így termelnek nagyjából 50-60 éve. Az egész regeneráció, a talaj életre keltése a talajművelés minimalizálásával, okszerű intenzitás-csökkentéssel történik, míg el nem jutunk a no-till termelésig, ahol semmiféle talajmunka nem előzi meg a vetést. Azokra a felmerülő kérdésekre pedig, hogy hogyan lehet kezelni a mezőgazdasági termelés közben felmerülő problémákat, erről gyakorlatilag napokig lehetne beszélni, de amennyire lehet próbáljuk egyszerűsíteni a rendszert. Állatokat integrálni a termelésbe, csökkenteni a növényvédő szerek mennyiségét okszerűen, mert egy élő talaj, egy élő ökológiai közösség már jelentősen segíti azt, hogy ne kelljen számos esetben vegyszereket használni a termelés során.

M: Elhangzott egy „no-till” kifejezés, ezt városlakók számára világítsuk meg, hogy egészen pontosan hogy néz ki? Mi történik a talajjal? Mondjuk ősszel learattuk, és utána nincs szántás?

K: Nem hogy szántás nincsen, hanem semmiféle talajművelés nincsen. Tehát a talaj úgy marad, ahogy volt a betakarítás után, rajta a felszínen a szétszórt szármaradványokkal, a mulccsal, amely védi a talajt a környezeti hatásoktól, csapó esőtől, kiszáradástól, kiegyensúlyozottabb talajklímát biztosít a talajélet számára is, védi a nedvességet a talajban. És utána tavasszal ebbe kerül a vetés—

M: De akkor sincs szántás? Kimegy tavasszal a traktor és gyakorlatilag belekarcolja ebbe a tarlóba a magvakat?

K: Pontosan, ennyi történik összesen. Ugye mondják azt, hogy ez mennyire nem biztosít terméseket, meg egyebeket, de gyakorlatilag most érkezett meg az USA-ból az öntözés nélküli kukoricatermesztés rekordja, 28 tonna kukoricatermésre gond nélkül alkalmas egy ilyen no-till termesztés-technológia.

M: Mi van azokkal a fenntartásokkal, hogy akkor ott elszaporodnak a kórokozók, ha nem forgatjuk meg a talajt, nehezebben hajt ki a növény, kisebb lesz ha nem kezeljük, nem megyünk ki rá minél többször, akkor megint csak a termésátlagokkal lesz gond? Ezt azért kérdezem, merthogy ezért alakult ki a mezőgazdasági földművelésnek a jelenlegi rendszere, mert ezek mind-mind választ adtak egy problémára. A szántás is, a kapálás is, a vegyszerezés, műtrágyázás is.

K: Ez mind úgy adott választ egy problémára, hogy először elő kellett idézni a problémát. Onnantól, hogy az emberek elkezdték feltörni az ősállapotú gyepeket, lepusztítani az erdőket, fölégetni, helyén termelni, gyakorlatilag onnantól a talaj természetes morzsalékossága, porhanyóssága megszűnt.

Ugyanis összeállt egy tömör kőzetlisztté, egy élettelen maszlaggá, amiben a növények gyökerei nem tudnak haladni, fejlődni, azaz nem tudják ellátni a növényt, nem tudnak hozzáférni a tápanyaghoz. Úgyhogy ezt a szituációt az ember gyakorlatilag maga idézte elő. A fölvetett kérdésekre úgy tudok válaszolni, hogy igen, ezek mind lényeges aggodalmak.

Viszont ezért fontos az, hogy mi egy folyamatról beszélünk, amikor a no-till termesztés-technológiáról van szó; hogy hogyan jussunk el a jelenlegi, leromlott állapotú talajoktól addig az állapotig, hogy újra alkalmas legyen arra, hogy a természetes pórusokat kihasználva a növények tudjanak benne fejlődni. Ez egy átállási folyamat.

M: Mennyire veti vissza ez a terméshozamokat? Merthogy egyre többen vagyunk a Földön, egyre több élelmiszerre van szükség, ha most visszaállunk ezekre a termelési módszerekre, és kisebb hozamúra állunk át, az áremelkedést jelent minimum, de áruhiányt is adott esetben.

K: Kisebb hozamokról nem tudunk beszélni. Az átállás során odafigyelünk arra, hogy a termés szinten maradjon, minél inkább megközelítse a normális, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a szántásos, azaz a talajt maximálisan kizsaroló technológiáknak a hozam-szintjeit. De ha azt nézzük, hogy most jelenleg a világon több, mint 205 millió hektáron termelnek már no-tillel, kizárólag no-tillel, és Európának az állattenyésztését is javarészt no-tillben megtermelt, importált gabonával látják el, így azt kell hogy mondjam, hogy az emberiségnek már több, mint közel a felét no-till technológiával termelt élelmisszerrel látják el. Tehát egyáltalán nem jelent problémát, hogy ellássuk az embereket ebben a rendszerben.

M: A magyar gazdáknál mennyire van fogadó készség erre? Mert ha most végigautózunk az országon, akkor még fekete földeket látunk, nem otthagyott tarlót. És egymás között hogy viszonyulnak ehhez, mert ugye ha valaki nem szántja fel a földjét, akkor a szomszéd is kárhoztathatja, mondván, hogy „akkor majd tőled átjönnek a kórokozók, mert én hiába szántok, ha te rendetlen gazda vagy és nem szántod fel a területedet rendesen.” Biztos találkozott már ezzel.

K: Persze, az elmúlt 12 évben bőségesen találkoztunk ilyennel. Sem a kórokozó-kétségek, sem a gyom-kétségek nem nagyon igazolódnak, de a hozam-kétségek amik abszolút nem igazolódnak ebben a történetben, nullával egyenlőek körülbelül. Én csak ekefetisiszta, agrárskanzennek szoktam hívni ezt a rendszert ami itt van Magyarországon, mert ha csak egy kicsit kinéznének a termelők az EU határain kívülre, akkor látnák, hogy a John Deere már az ekegyártást is befejezte, annyira nem szánt senki már a világon.

M: De miért van ez így?

K: Én szerintem kezdődik ez az oktatásnál. Ha az oktatásban nem jelenik meg a regeneratív technológiáknak az összessége, a talaj mikrobiológiával mélyebben foglalkozás, a no-till termesztés-technológia alkalmazása, akkor nyílván nem jut le a termelés irányítókhoz sem. Ha úgy végez valaki egy agrár főiskolán, hogy nincs fogalma arról, hogy kell dolgozni takarónövényekkel, a talajélettel, a talajegészség fontosságával, vagy a minimális műveléssel, no-tillel, akkor ez hogyan jusson el a termelőhoz? Hogyan jusson el a traktoroshoz?

Ugye Magyarországon az átlag életkor 50-60 év között van a mezőgazdaságban. Ők soha nem tanultak ilyenekről. Van, hogy nem is hallottak róla. Agársajtóban nem lehet ilyenről olvasni. Tehát honnan tudnának róla? Nyelveket általában nem beszél a magyar paraszt. Nem divat. Nem tudnak így információkhoz jutni.

M: Mennyire befolyásolja a támogatási rendszer ezt? Mi is beszámoltunk az Uniós költségvetés elfogadásáról, és mindig hallják a kedves városlakó hallgatók is, hogy az EU zöldíteni akar, meg a környezetkímélő technológiák meghonosítását támogatja. Ez tetten érhető, vagy ez sem segít?

K: Papíron zöldítünk. Ami azt jelenti, hogy általában az EU felült erre az öko-termesztéses vonalra. Az öko-termesztés arról híres, hogy szántás nélkül nem tudja kezelni a gyomokat. Tehát gyakorlatilag a legnagyobb talaj pusztítók az öko-termelők a rendszerben. És ezt támogatja általában az EU nagyon szívesen. Illetve papíron nagyon szépen hangzanak az ígéretek, hogy mi várható a következő támogatási ciklustól is, én azért szeretném meglátni mi valósul meg ezekből. Merthogy a no-till továbbra sem jelent meg a támogatott rendszerek között, mint kiemelt cél, támogatási rendszer.

M: A klímaváltozást is ide hoznám be. Mennyire lehet megoldás a no-till technológia a klímaváltozás elleni harcban? Azért ha valami, most azért csak felrázta a gazdatársadalmat ez a brutális nagy aszály, ami végigsöpört az ágazaton.

K: A klímaváltozásban ha lehet szerepe a mezőgazdaság átalakításának, akkor a no-till az abszolút győztes. Ez azt jelenti, hogy az idei évben is, akik no-tillel dolgoznak már Magyarországon, takarónövényes no-tillel, ott vagy sikerült nekik betakarítani a terményt, ellentétben az intenzív talajművelést végzőkkel, vagy pedig 2-3 tonnával magasabb kukorica termésük volt, mint az intenzív talajművelést végzőknek. Tehát ez ott érhető tetten, hogy a no-till talajok jóval több nedvességet képesek tárolni, ezek jóval lassabban adják le a nedvességet, azaz folyamatosan egy hűtő hatást is jelentenek a területeken.

Például egy művelt talaj abszolút egy hőelnyelő és hőkibocsátó. Fölmelegszik nagyon gyorsan 60-70 fokra amikor rásüt a nap. A no-tillben általában mulcs van a felszínen, vagy takarónövény, vagy élő növény, tehát ott 20-30 fokkal alacsonyabb a talajfelszín hőmérséklete. Jóval több hőt fogad be, kevesebbet bocsát ki. A területek lehűlésében óriási szerepe van annak, hogy állandó takarást kap a talaj.

A szénmegkötés előnyei tetten érhetőek a regeneratív módon használt no-tillnél, a csupasz no-till esetében nem. Ez nagyon fontos különbség. Úgyhogy számos ponton, a klímaváltozás enyhítésében, illetve tolerálásában is nagy szerepet játszik ez a technológia.

M: Még egy kérdés, én erre a beszélgetésre készülvén körbe hívtam az agrár termelő ismerőseimet, és abban vissza tudom adni az elhangzottakat, hogy jó esetben hallottak róla, rossz esetben nem is hallottak róla, de aki csinálja, az mindössze egy ismerősöm volt. Nyílván nem reprezentatív a felmérés. Ő azt mondta, hogy belevágott ebbe a dologba, de olyan szinten visszaesett a termésnek a mennyisége, hogy ő egész egyszerűen ezt a luxust nem engedheti meg magának, hiszen következő évben is vetni kell.

A kérdésem ezzel kapcsolatban tehát arra vonatkozik, hogy mennyire fájdalmas az átmenet? Hogy érdemes egyáltalán nekikezdeni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, tehát a gazdának maradjon meg az a jövedelem-szintje amije volt, illetve mégiscsak fenntartható és környezetbarát módon tudja a szántóföldi növénytermesztést végezni?

K: Hát először is úgy, hogy nem belevág ebbe a technológiába. Mert hogyha belevág és a szántás után elkezd rögtön no-tillezni, abból csak katasztrófa lesz. Ezt bárki visszaigazolhatja, aki gondolkodás és tudás nélkül nekiállt ennek a folyamatnak. Általában ezek történtek. Amikor egyik évben szánt az ember, a következőben már direktvetni akar, akkor csodálkozik, hogy 20-30%-al lecsökkent a termése. Nyílván!

Ugyanis nincs meg az a talajszerkezet, nincs meg az a termékenységet biztosító talajélet, ez így nem működik, így nem lehet csinálni. Az USA-ban is amikor a ’60-as években elkezdődött a no-tillnek a forradalma, akkor azt megelőzte 40-50 év forgatás nélküli, csökkentett intenzitású művelés. Nem egyik napról a másikra zajlottak ezek a folyamatok. Nálunk akik tisztességesen megtanulják hogy kell átállni, hogy kell a technológiát használni, ott nem tapasztalhatóak ilyen problémák.

M: Hol lehet akkor ezt megtanulni?

K: Gyakorlatilag hivatalosan sehol…

M: Na ez a baj.

K: Van egy-két cég akik foglalkoznak ezekkel a technológiákkal, segítséget nyújt esetleg, tanfolyamokat tart, én is tartottam, írok róla – de hivatalosan, szervezetten, nem létezik ilyen az oktatási rendszerben Magyarországon. Mindenki külföldről tanul.

M: Az utolsó kérdés pedig az, hogy most mindezt egybevéve ami itt elhangzott, derűlátó személy szerint Ön ezzel kapcsolatban, hogy ez elterjedhet belátható időn belül Magyarországon is, ez a no-till technológia, vagy sem? Illetve mi kéne ahhoz, hogy ebben a helyzetben valami áttörést érhessünk el?

K: Hát, az hogy a terjedése hogyan zajlik… Talán egy kicsit elősegíti az új támogatási rendszer a csökkentett intenzitású művelés terjedését, de amíg ez nem párosul a hivatalos oktatási rendszerrel, addig nem tudunk terjedésről beszélni, mert aki nem nyitott arra, hogy önmagától tanuljon, és magától elsajátítson új ismereteket, ők nem fognak soha átállni. Az elmúlt 12 év alatt akikkel találkoztam no-till témában, szinte az összest ismerem névről. Ennyi idő alatt sem láttam különösebb terjedést, míg ez alatt a mondjuk, hogy 10 év alatt megduplázódott a no-till területek száma a világon.

Más a rendszer Európában, itt a támogatási rendszer eddig egyfolytában a szántásos művelést, a klasszikusnak mondható talajpusztítást szponzorálta. Azt, hogy semmiféle technológiai változtatás ne induljon el. A precíziós gazdálkodásban sincsen arról szó, hogy hogyan művelik az emberek a talajt, ugyanazt a rendszert viszik tovább, csak jóval költségesebben. Úgyhogy amíg oktatás nincsen, nem áll mögötte, addig nem látok különösen széleskörű terjedést a jövőben.

M: Mi a szerény eszközeinkkel megpróbáltunk rést ütni, kicsit nagyobb rést ezen a falon, hála Kökény Attilának. Köszönjük szépen a beszélgetést!

A teljes adás felvétele megtekinthető a YouTube-on: